Wellness

A világhálón csak a magyar oldalakon szörfölve is 2 millió 380 ezer találatot kapunk a "wellness" kifejezésre. Kétségtelen tehát, hogy már maga a kifejezés használata, odabiggyesztése egy termék neve mellé komoly eladási érvként szolgálhat.

A wellness tanácsadó szerepe…

…nagyon felelősségteljes, hiszen a wellness termékek és módszerek káoszában kell megmutatnia a tanácsadásban résztvevőnek, hogy számára mi fogja meghozni a "jól-létet".

Wellness, fitness, selfness

Célszerű először is meghatározni, mit értünk "wellness" alatt. Általános értelemben a wellness a test és lélek egyensúlyát jelenti, egy olyan állapotot, amelyben az ember jól érzi magát. Eredetét egyes források egészen egy 17. századi angol értelmező szótárban való megjelenéséig vezetik vissza, amikor "wealnesse" = jó egészség értelemben bukkant fel. Az alternatív medicina körébe azóta került be a fogalom, amióta az 50-es években Halbert L. Dunn az unitárius egyesítő egyházban tartott előadásain használta a "high level wellness" kifejezést. Meghatározásában "a wellness irány, amely a működés mindig egyre magasabb lehetősége felé vivő folyamat". A wellness modern koncepciója azonban csak a 70-es években terjedt el.

A wellness tehát nem a "betegség-nélküliséget" jelenti, hanem egy olyan egyensúlyt, amely elkerüli a betegségek kialakulását. A fogalom tehát összeköthető a fitness-szel is, amely a test építését és karbantartását szolgáló tevékenységek összefoglaló neve. A wellness orvosi fogalomként a "homeosztázis" kifejezéssel írható le. Érdemes megjegyezni, hogy a wellness divathulláma mögött már a küszöbön áll a selfness, amely - bár magyarra a nem éppen pozitív asszociációkat nyújtó "önmagunkra koncentrálás"-ként fordítható - valójában szintén a test és lélek egyensúlyának fontosságára hívja fel a figyelmet, és az egyén kezébe helyezi az egészségéért való felelősséget. A fogalmak tehát összemosódnak, a különbségtétel leginkább az aktivitás-passzivitás és a test-lélek fogalompárokban fogható meg. A fitness az aktív mozgásra helyezi a hangsúlyt. A wellness szolgáltatások között már hangsúlyosan szerepelnek a passzív, lazító, a testtel törődő tevékenységek, így a masszázs, szauna, fürdő, és az ehhez kapcsolódó egyéb kezelések, például az aromaterápia. A selfnessben a lélek kerül a középpontba, így a kineziológia és a biofizikai orvoslás képezi a pihenés, nyaralás, feltöltődés központi programját.

A wellness mindazonáltal egy kiváló marketing eladási eszköz. Számos termékre és szolgáltatásra használják: létezik szem-wellness, wellness távmunka, Ticket Wellness egészségpénztári utalvány, kutyáknak és macskáknak készülő táplálékkiegészítő ezen márkanév alatt, de a babamérleg, a hőmérős cumi és a tiszta gyapjú elektromos ágymelegítő eladásában is "varázsszóként" funkcionál. Abban az esetben, ha a "wellness" megkülönböztetést egy szálloda szeretné használni, ennek feltételei jogszabályban rögzítettek. Nem elég tehát, ha egy szálloda mindössze egy jakuzzival és néhány illatgyertyával rendelkezik...

A wellness térhódítása leginkább a szállodák marketing munkájának köszönhetően 2000-ben indult, míg például az ajándéktárgyak, és ezen belül a reklámajándékok terén 2003-2004 volt a wellness ajándékok megjelenésének éve. A kisebb és nagyobb szállodák számos akciót kínálnak vendégeiknek, a last minute wellness napoktól kezdve az extra wellness szolgáltatásokig. A legtöbb szálloda kínál vásárlási utalványt, bónt is, ílymódon adva lehetőséget az ajándékozásra.

(Megjelent az Ajándék Marketing c. szaklapban.)

Miről szól a wellness tanácsadás?

A tanácsadás során a tanácsadásban résztvevő személy legszemélyesebb problémáit kell hogy feltárja a tanácsadónak: azt, hogy miért nem érzi magát tökéletesen a bőrében, miért hiányzik a jól-lét az életéből.

Óriási a tanácsadó felelőssége: a problémák megállapítása és megoldási javaslatok esetenként az orvoslás határát súrolnák, így elsősorban is fel kell ismernie, meddig mehet el. A csipkebogyótea ajánlása egy megfázásos időszakban nem tűnik túl kockázatos tanácsnak, mégis azzá válhat, ha valaki nem ismeri fel, mikor kell tüdőgyógyászhoz küldeni a tanácsadásban résztvevőt, avagy akkor már pácienst.

Minden alkalommal tanácsos felhívni a tanácsadásban résztvevő figyelmét arra, hogy semmilyen wellness eszköz vagy módszer nem váltja ki az orvosi tanácsokat és vizsgálatot. Azonban az is kétségtelen, hogy egy őszintén figyelő wellness tanácsadó többet érhet, mint egy nemtörődöm orvos...

A lélek wellnesse: talán ezzel foglalkozhat a legtöbbet a wellness tanácsadó. Sok embernek már az is segít, ha valakinek elmondhatja gondjait.

Milyen wellness módszereket javasolhat egy wellness tanácsadó?

A saját tapasztalatok alapján a legjobbnak ítélt módszerek a leghatékonyabbak. Hiteltelen az a wellness tanácsadó, aki a fogyasztó hatású kapszuláról beszél, miközben ő maga is 30 kg súlyfelesleget cipel magán. De hasonlóan hiteltelen az is, aki miközben teljesen egészséges, soha nem is volt semmi baja, minden betegségre különböző cégek termékeit húzza elő a zsebeiből. Olvasottság, jól informáltság - ez a hitelesség másik alapköve. Sok wellness tanácsadó esik abba a hibába, hogy egyetlen multilevel marketingben forgalmazó cég termékeivel foglalkozva csak abból az információforrásból táplálkozik, és soha nem kérdőjelezi meg annak igazságtartalmát. A vevői kifogások is könnyebben kezelhetők, ha a tanácsadó állásfoglalását nem az elvakultsága vezérli.

Hatékony wellness módszerek - a "jól-létért":

1. Méregtelenítés

Számos könyv szól arról, hogy a civilizációban élő ember milyen mértékig telítődik mérgekkel. Sajnos a legtöbben tudatában sincsenek ennek, és ha tudomásukra is jut egy-egy lehetséges veszélyforrás (pl. amalgám tömések, ragasztószerek, oldószerek az ásványvizes palackokban), akkor sem foglalkoznak vele.

Számos méregtelenítési módszer létezik. Azokban mindegyik egyetért, hogy napi 2-3 liter folyadékbevitelre van szükség a lélek alapos méregtelenítése mellett. A forróvízkúra az egyik legolcsóbb méregtelenítési forma, ráadásul évezredes ajurvédikus módszer is. A vizet 15 percig kell forralni (lehetőleg gáztűzhelyen, de semmiképpen sem mikrohullámú sütőben). Ezután a forróvizet termoszba öntjük és egész nap kortyolgatjuk. A forralás közben felnyílnak a víz struktúrái, amelyek utána a testben hűlnek le, és ott zárulnak be, miközben magukhoz vonzzák a méreganyagokat, nyálkát, salakanyagokat.

2. Vitaminok

Mindenki maga dönti el, melyik cég vitaminjait vásárolja és milyen mennyiségben szedi azokat. Amiben minden forrás egyetért, az a C-vitamin óriási szerepe, amely antioxidáns, számos folyamatot segít a szervezetben a sebgyógyulástól a hormonok működéséig. Napi ajánlott mennyisége 60 mg, ami több egybehangzó forrás szerint is épp csak a skorbut megelőzésére alkalmas mennyiség. Szentgyörgyi Albert napi 8000-9000 mg-ot is szedett 90 éves kora felett...

3. Mértékletes és minőségi táplálkozás

A piacon vásárolt zöldség és gyümölcs, a nem feldolgozott hús és a házi készítésű élelmiszer a legtöbb, amit megtehetünk egészségünkért, a test wellness-éért. Ügyeljünk arra, hogy ne együk magunkat dugig, ugyanis a hízás legbiztosabb módja a folyamatos túlevés.

4. Homeopátia

Ha már megtalált bennünket a betegség, lehetőség szerint ne az újabb kemikáliákhoz nyúljunk. A homeopátia a rezgések elvén alapul. Megadja a szervezetnek azt a rezgésszámot, amiben annak hiánya van, és az ismert hangvillás kísérlethez hasonlóan a szervezet is reagál a megadott rezgésekre. A homeopátia azonban nem egyszerű tudomány, mindenképpen keressünk fel egy homeopátiás szakorvost, aki ki tudja választani a megfelelő szereket. Csak egy példa: a mérges szömörce az izületi gyulladásra hat, ha azonban nem a jó személynek adják vagy nem jó verzióban (higításban), akkor bőrkiütést és viszketést is okozhat.

5. Lelki egészség

Minden betegség oka lelki eredetű - sokan nem hisznek ebben a kijelentésben. Thorwald Dethlefsen és Ruediger Dahlke könyveiben bárki utánaolvashat, majd eldöntheti, számára mi a kifizetődőbb: ha a tüneteire keres gyógyírt, vagy ha megpróbálja megtalálni a dolgok gyökerét, és válaszolni a betegek oly gyakran visszatérő kérdésére: "Miért pont én lettem beteg? Miért pont én kaptam ezt a betegséget?"

6. Testmozgás

Nem kell izzadni és lihegni ahhoz, hogy valaki megmozgassa minden izmát, megnyújtsa a szalagjait. Több olyan módszer is van, amely a testet és a lelket egyaránt erősíti. Ilyen például a Pilates-módszer, amelyet az első világháborúban megsebesült katonák rehabilitációjában fejlesztett ki Joseph Pilates, és amelynek mind a mai napig alapvető gyakorlatsorát matracon, a földön lehet végezni.

A női lelket erősíti a hastánc, amelyet csak azok gondolnak maga-kellető mozgásnak, akik nem ismerik, vagy akik rossz táncosnőt láttak. A hastánc a női izmokat erősíti, így a derék, hát, medence, csípő izmait. Számos hastánc oktató számolt be róla, hogy néhány hónapnyi hastánc után tanítványaik nemcsak a nőiség testi oldalához kerültek közelebb, de olyanok, akik évek óta nem találtak párra, egyszer csak máshogyan kezdték kisugározni női energiáikat, aminek meg is lett az eredménye...

Ajánlott könyvek:

Ruediger Dahlke: Méregtelenítés, salaktalanítás, lazítás

Ruediger Dahlke: A betegség mint szimbólum

Dr. Walter Glück: Homeopatika

Az oldal tulajdonosa a www.sikermarketing.hu. Az oldal és a domain név eladó.